Balatonkör 2014



Az idei első nagy bringás rendezvény a balatonkör túra ismét rekordokat döntött a résztvevők számát tekintve.Ez szerencsére elmondható  a sükösdi részvevőkről is,hiszen idén kilencen teljesítették a túra rövidebbik,85 km-es távját.Nem túl kedvező időjárási viszonyok mellett sokszor esőben,de nagyon jó hangulatban teljesítettük a távot.Reméljük jövőre még többen kedvet kapnak és vágnak neki a túra valamely távjának.

Kecskemét-Kiskőrös között megrendezett jótékonysági futáson vettünk részt kerékpárral,amelynek célja támogatni a fogyatékkal élőket, segíteni nekik, hogy lehetőségeik szerint mozogjanak, sportoljanak. Népszerűsíteni a szabadidősportot, az egészséges életmódot.

Idén is teljesítettük az ország legnagyobb futóeseményén rendezett bringatúrán,az ULTRABALATON 212 km-es távját.Ez a rendezvény már csak azért is élmény,mert hihetetlen emberi teljesítményeket láthatunk testközelből.

Idén is megrendezésre került a keceli meggyfesztivál,ezen belül pedig már 5. alkalommal a 30,60 és 100 km-es bringatúra.A leghosszabb távot teljesítettük ami nagyon szép útvonalon,és nagyon melegben zajlott.Sajnos csak mi képviseltük falunkat,bár ennek az is lehet az oka hogy senki,köztük mi sem tudtunk erről a túráról.

A FuTeam bringások által rendezett hosszabb-rövidebb bringatúrákon rendezőként veszünk rész,melyekre mindenkit szeretettel várunk!

Bringázz Sükösd!
                                                                                                                                                                                                                               Pataki Attila