Nyugdíjas klub



 

A sükösdi Művelődési Ház "Nyugdíjas Klubja" 1987-ben alakult. Azok a nyugdíjas asszonyok jöttek össze, akik úgy érezték, jó lenne felidézni a régi kártyacsatákat,  " filkózásokat " és közben elbeszélgetni a múlt dolgairól. Úgy alakult, hogy csak női tagjai vannak a 20-30 fő között mozgó klubnak. Az 1990-es évek elején találkozókat szerveztek a környék klubjaival. A nemesnádudvari klubbal többször is találkoztak oda-vissza meghívás alapján. Jártak Bajaszentistvánon is, és viszont is fogadták Sükösdön a bajaszentistváni klub tagjait. A 90-es évek közepén évekig szerveztek  Farsangban maszkabált zenével, vacsorával egybekötve, ahova meghívták a Népdalkör tagjait is. Az eltelt közel 25 év alatt nagyon sok kiránduláson vettek részt. Jártak Nyugat-Dunántúlon többnapos kiránduláson. Pannonhalma-Zirc-Kőszeg-Szombathely-Sopron. Voltak Debrecenben, ahol megnézték a Munkácsy trilógiát. Hajdúszoboszlón, Nyíregyházán, valamint sok gyógyfürdőt is felkerestek. Kiskunmajsa, Harkány, Gyula, Tamási, Mórahalom.
1997-ben megrendezték a 10 éves évfordulójukat, ahova meghívták a község vezetőit és egy jó hangulatú estét töltöttek együtt  a Fehér Akác vendéglőben. Évek óta részt vesznek Baján a Nyugdíjas Juniálison a Népdalkörrel együtt, ahol minden alkalommal főznek is, és elbeszélgetnek a környék nyugdíjasaival.
A fentiekben szó esett a filkózásról, a kártyáról. Minden szerdán összejönnek, fő tevékenységük a kártya, de majdnem minden szerdára esik egy névnap, vagy születésnap is, amikor az ünnepelt megvendégeli a társait. Havonta- kéthavonta ki-ki alapon főznek egy halászlét, ilyen alkalmakkor elhangzik egy-két nóta is. Az éppen esedékes névnaposok kapnak virágot. A klub tagjai az évek során sok egészségügyi előadást is meghallgattak.
Sajnos az élet úgy hozta, hogy kirándulni, fürdeni már nem tudnak menni a magas busz és belépő árak miatt, de jókedvüket megtartva minden szerdán megvívják kártyacsatájukat délután 15-19 óráig. Jövőre, azaz 2012-ben tervezik a 25 éves évforduló megünneplését.
A klubba szeretettel várnak minden kártyázni és beszélgetni szerető nyugdíjas asszonyt.

 

 

 

Tátrai Józsefné, Zsóka néni

 

 

 

 

 

Egy hangulatos este a Nyugdíjas Klubban...

 

 

Nagyításhoz kattintson a képekre!