14. rész




Az 1975-76-os bajnoki évben Sükösd sikeresen mutatkozott be a megyei első osztályban, várakozáson felül szerepelt. Az új, 76-77-es szezon kérdése az volt, hogy tartósan szereplői leszünk-e az „elitnek”, vagy csak átszálló jegyet váltottunk, ami az újoncokkal gyakorta megesik. A tét tovább nőtt, mert az eddigi 18-ról 2o-ra emelte a szövetség a résztvevő csapatok számát, a megyei I. osztály a III. Ligának, tehát a mai NB III-nak felelt meg. A feszes nyári felkészülés után változatlanul Bujdosó Márton edzővel vágtunk neki az új évadnak. A már kipróbált és bevált együttesből hiányzott Sudár, akit elvitt a Budapesti Honvéd, Lógó András még tavasszal főiskolai csapatához, a KANDÓ SC.-hez igazolt, Páncsics egy februári előkészületi mérkőzésen másodszor is lábtörést szenvedett. A csapat három erősségét pótolni kellett. Sükösd színeiben lépett pályára a két új szerzemény Lakner és Evanics, ők gyorsan beilleszkedtek és rövid időn belül a csapat alapembereivé váltak. Egyre több lehetőséget kapott Németh Zoltán, az ifiből számítani lehetett a gólerős Lógó Jánosra, valamint az átlagon felüli gyorsaságú Lógó II. Jánosra. Tagja lett a keretnek a kétségtelenül tehetséges Szőke János is, de makacs térdsérülése megakadályozta abban, hogy beépüljön a csapatba. Az őszi első hat fordulóból hármat megnyertünk: Bácsalmáson (3:1), Kiskőrösön (3:0) a Szamuely SE ellen (3:1), - hármat elvesztettünk: Kecskeméten a Mezőfi SE.-nél (1:3 ), Hajóson (1:2) és Garán is (1:2). A bevezető szakaszt nagyon jó sorozat követte, öt mérkőzésen veretlen maradt a csapat. Vaskútot gond nélkül vertük 3:0-ra, Érsekcsanádon 600 néző előtt Marusa és Evanics góljaival begyűjtöttük a két pontot, majd három döntetlen következett: a Gábor Áron SE-ellen (1:1), Soltvadkerten (2:2), Izsákkal itthon (1:1). Kecelről már 4:1-es győzelemmel tért haza a csapat. Lajosmizsén 2:0-ra vezettünk, mire Kállai hármat rúgott. Az elszalasztott lehetőséget bőséggel kárpótolta a következő hazai találkozó, amit mi az „évtized mérkőzéseként” tartottunk számon. Az őszi búcsú 500 nézőjének kivételes ajándékkal szolgált a csapat: „SÜKÖSDÖN VESZTETTE EL VERETLENSÉGÉT A KUN BÉLA SE” - hozta főcímben a Petőfi Népe. Radics M. Evanics és Kollár góljaival, hibátlan játékkal múltuk felül a kiváló erőkből álló félegyházi katona csapatot. A fegyvertény nosztalgiája máig él a kocsmában, ezért a fiúk megérdemlik, hogy nevüket megörökítsük az utókornak: Szente, Jagicza, Bogárdi, Lakner, Bajai, (Benda A.) Radics M. (Németh), Szabó, Tóth Gy., Kollár, Evanics, Marusa. A ritka bravúrt Kalocsán már nem sikerült megismételni (1:2), majd Kunszentmiklóst fogadtuk: itt Marusa volt elemében, három bomba gólját Bogárdi az utolsó percekben egy felhőfejessel toldotta meg (4:0) Baján, az egyenlő erők küzdelméből a hazaiak egy szerencsés góllal kerültek ki győztesen (0:1). Az utolsó két idegenbeli mérkőzésen leeresztett a csapat, Tompa 4:0-ra, Fajsz 3:1-re nyert. Így a 13. helyen zártuk az őszt, miközben végig a 9-11. helyen tanyáztunk.

Az 1977-es tavaszt Kecskeméten kezdtük, a Mezőfi SE.-nél, a februári ítélet időben egy szerencsétlen öngóllal kaptunk ki 1:0-ra.Most műtéte miatt Laknert kellett kilenc hétig nélkülöznünk. Bujdosó edző bizalmat szavazott négy ifistának,  a két Lógó János mellet helyet kapott a csapatban Faddi II.(Szepi) és Rácz László. A peches nyitányt három kifejezetten jó találkozó követte. Értékes győzelem Bácsalmáson, amelyben már része volt a frissen leszerelt Kovács Misinek is, miután elfoglalta helyét a baloldalon. Hajóson 2:0, itthon Kiskőrös ellen 1:0, mindhárom gólt Evanics lőtte. Az utóbbi mérkőzésen 4oo hazai néző tapsa köszöntötte a sérüléséből felépült és újra pályára lépő Páncsics Jocit. A folytatás közel sem ment ilyen jól, éppen a rivális középcsapatokkal szemben hullajtottuk el a megszerezhetőnek látszó pontokat: a Szamuely SE.-nél (0:2), itthon Gara ellen (1:2), Vaskúton (1:1), de az igazi keserű poharat Csanádon ittuk ki: 2:2-es félidő után Vetró góljával nyertek 3:2-re. Megvertük a bajnokot és ki tudtunk kapni az utolsó helyen kiesésre álló szomszédoktól. A rejtély máig érvényes, megfejtésre vár. A szezon első felében tartottuk a biztos középcsapat pozíciónkat, a másik felére a hullámzó teljesítmény volt a jellemző. Nem ment a játék a Gábor Áron SE-nél, (1:3), a Soltvadkert elleni meccset Marusa és Lógó J. góljaival már biztosan hoztuk (2:0). Izsákról egy ponttal tértünk haza (1:1), Kecel sem okozott gondot, (2:0). A következő három találkozón egy-egy góllal maradtunk alul: Lajosmizsén (1:2), itthon nem boldogultunk a Fajsszal (1:2), Félegyházán (0:1), Kalocsának végre hármat tudtunk rúgni, így átmenetileg megállt a lejtmenet, mert Kunszentmiklóson megint (0:1). Baján 1000 néző előtt Lakner góljával 75 percig nyerésre álltunk, Bohács 11-esével tudtak egyenlíteni (1:1). Az utolsó akadályt Tompa ellen sikeresen vettük (3:0). A győzelem a 12. hely megszerzéséhez nagyon kellet. A góllövő lista élén Evanics állt 17, (letette névjegyét a megyében), őt Marusa követte 10, és Kollár 7 találatával. Az Év Játékosa 1976-ban Bogárdi László, 1977-ben Szabó Antal (Johnstone) lett. Az évadot barátságos mérkőzéssel zártuk. Ifjúsági csapatunk Kámán László edzővel az értékes negyedik helyet szerezte meg. Ezt a nagyszerű csapatot csak Baja, Félegyháza és Kalocsa tudta megelőzni. Az évadot barátságos találkozóval zártuk, Lógó András főiskolai csapatát, a KNDÓ SC.-t fogadtuk, viszonozva ezzel a tavaszi budapesti vendéglátásukat, amelyet egybekötöttünk a Magyarország-Csehszlovákia válogatott mérkőzés megtekintésével. A csapatból legtöbben először csodálhatták meg a Népstadiont, több mint ötvenezer nézővel együtt énekelhették a Himnuszt, élvezhették a győzelmet, a futball varázsát. A lélekemelő élmény tovább erősítette a csapaton belüli barátságot, az összetartozást.

 

Sükösd, 2014 február 15.                                                 

 

     Varsányi  József

 

                                                      Az  ifjúsági  csapat

Balról jobbra: Kámán László edző, Gazdag  J. Lógó Z. Csizmadia S. Vörös I. Rácz L.  Kollár J..

                        Koprivanacz V.

                       Guggolnak: Lógó J. Ribár I. Hidas P. Bajai Gy.  Kernya T.

                       Fekszik: Stefanovits P.  


2014-09-08 23:38


Vissza