Az előző számunkban Jónás Marci bácsi célkitűzéseinek első pontjáról, a pályaépítésről írtam. Most a másik kettőről, az öltöző és az új csapat létrehozásáról lesz szó.
Kezdjük az öltözővel, amelynek alapjait 1953-ban ásták ki. Az akkori falusi viszonyok között ez feltűnő és komoly vállalkozásnak tűnt. Ilyesmiről álmodni sem lehetett. A környéken sem volt sehol, természetes és magától érthető dolognak számított a pálya melletti öltözködés, ha esett, ha fújt. Kivételt az képezhetett, ha a környék valamelyik házigazdája esetenként befogadta a hajléktalan csapatot. Sükösdön példamutató összefogással, nagyon sok ingyenes munkával jó egy év alatt megépült az akkor még 75 m2-es létesítmény, amely két öltözőből, egy parányi szertárból és játékvezetői fülkéből állt. Fürdő –víz híján- még tervezve sem volt. Erre két vizes hordó és 11 lavór szolgált. Az építéshez szükséges téglát a Hajósi Téglagyárból a gazdaság traktorain a Jászfi testvérek –János és István- szállították. A tégla árának felét sportbarátok adták össze. Közülük Késmárki Pál egymaga 400 db-ot vett meg 240 Ft-ért, ami akkor félhavi napszámbérnek felelt meg. Egy tégla 60 fillérbe került, a napszám 15-20 Ftvolt. A vételár másik felét és a még szükséges építőanyagokat az állami gazdaság fizette ki. A kőműves munkákat Ikotity Sándor a gazdaság művezetője irányításával Kernya János és fia Fekete Károly és Mészáros Mihály végezte, teljesen díjtalanul. A segédmunkások Aladics Antal, Dunai József, Bajai Péter, Bachmann János, Rácz József, Kovács Ferenc, a csapat tagjai és a szurkolók voltak.
1953 késő őszén tető alá került az épület és 1954 május-júniusában vehettük birtokba, amikor nagyjából kiszáradtak a falak. Ősszel fűtésre két öntöttvas kályha szolgált. Fél éven belül már villany világított Balogh László villanyszerelő jóvoltából. Ő végezte a belső szerelést. A gond a külső vezetékkel volt. A szükséges két villanykaróért 700 Ft-ot kért a DÁV. Ennyi pénz pedig erre nem tellett. Megtette a két kiselejtezett komlóoszlop ( a gazdaság akkor komlót is termelt ), amit a bajai szerelők nagy jóindulattal szabályosnak minősítettek.
De nézzük a harmadik célkitűzést, a csapatépítést. Az államosítások nem kerülték el a sportköröket sem. 1951-52-ben Budapesti Honvéd lett a Kispestből, Dózsa az Újpestből, Vörös Lobogó az MTK-ból és Kinizsi a Fradiból. A Kinizsi vidéken a mezőgazdasági nagyüzemek szakszervezeteihez kötődött, állami támogatásban részesült, ezért
Célszerűnek tűnt, hogy az akkor csontszegény Egységes Falusi Sportkör a Sükösdi Kinizsi nevet vegye fel. A sükösdi futball szempontjából ez nagyon okos és fontos döntés volt. A faluban éles viták folytak arról, hogy szabad-e úgymond átjátszani a csapatot az állami gazdaságnak. Rövid időn belül kiderült, hogy ebből semmi baj nem lett, sőt az elkövetkezendő 30 év sükösdi sikereknek ez volt az alapja. Egyébként soha nem firtatta senki, hogy kié a csapat, a Sükösd az Sükösd maradt és egyre jobb lett. Jónás Marci bácsi kapcsolatai révén sikerült itthon munkahelyet teremteni Lógó Andrásnak (állami gazdaság), Lógó Jánosnak (Libatelep), így visszakerültek Bajáról. A gazdaságban dolgozott Friedrich Ádám és Pécsi Lajos, akik Nemesnádudvarról illetve Csávolyról kerültek a csapatba. Érsekcsanádról érkezett Dancsa István, aki ott politikai szempontból nem volt kívánatos. Hogy a maiak is értsék: a párt a futballcsapatot is ellenőrzése alatt tartotta, s az komoly háttérmunka eredménye volt, hogy az említett öt játékos közül négy jelenlétét egyáltalán megtűrte. Az új igazolásokkal az előző átmenetinek mondott csapat –kiegészülve négy egészen fiatal (15-16 éves) játékossal (Brachinger (Bánkúti) Dezső, Marusa Ferenc, Radics Mihály, Varsányi József) ütőképes gárdát képezett. Folyamatosan javultak az anyagi feltételek is. A Kinizsi első költségvetésének fő összege12800 Ftvolt, amiben nem szerepelt a szállítási költség és a beszerzett felszerelések jó része. Ezt az un. Jóléti eszközök között könyvelte el a gazdaság. Kihagyhatatlan, hogy a sportkör életében először 14 garnitúra melegítőt vásárolt, rajta a Kinizsi SK felirattal. El nem mondható büszkeséggel feszítettünk benne. Használatának szigorú szabályai voltak. Ennek ellenére egy-két vagányabb csapattárs azonban megkockáztatta, hogy melegítő felsőben jelent meg a „kulturban” a vasárnap esti bálban. Komoly értéknövelő tényezőnek számított a lányok szemében. Két évenként már cipőt is cserélhettünk, de előtte Marci bácsi alapos vizsgálat alá vetette a régit. A legtöbbször javításra ítélte. Utalványt állított ki Marusa Mihály cipész részére, amelyben szigorúan megszabta az elvégezhető munkát. Pl. 3 db stopli (bőrszeg) cseréje a /50 fillér, vagy 4 cm-es folt, a/50 Ft. Az igényeket vasárnap, a kismise utáni játékos értekezleteken lehetett benyújtani. Tornaterem nem volt a faluban, az államosított Bujdosó András féle házban (később az Új Élet Tsz székháza) egy télen üresen álló magtárban már januárban edzettünk. A hely poros volt és nagyon hideg, de ez senkit nem zavart.
Manapság már a megye III-ban is futballoznak pénzért. Ezt finoman motivációnak hívják. Mi ezt a kifejezést akkor még nem is hallottunk. A falunkat képviseltük és büszkék voltunk arra, hogy a csapat tagjai lehettünk. Egyébként2 Fthavi tagdíjat fizettünk. A mérkőzések után egy korsó sör, vagy egy nagymálna volt a javadalmazás. Sikeres szezonzárás után egy-egy alkalommal a szokásostól több selejt kacsa került a Libatelep konyhájára. Végezetül jegyezzük fel a csapatot körülvevő jóban-rosszban velünk tartó közreműködők nevét is: Takács Lajos és Rideg István az örökös jegyszedők (fényes csizmákban) Kerényi András, Szőke János, Gazdag József, Ámán Mihály rendezők és az első szertáros Laczi József.
A Sükösdi Kinizsi SK 1953-54-ben:
Balról jobbra. Álló sor: Csanádi László edző, Bánkúti (Brachinger) Dezső, Béregi György, Dancsa István, Czobor János, Marusa Ferenc
Középen: Lógó András, Friedrich Ádám, Radics Mihály
Guggolnak: Lógó János, Varsányi József, Kernya Ferenc
Kedves régi játszótársak! A csapatból hárman még megvagyunk. Ti már nem, de a felejthetetlen közös emlékek élnek, amíg élünk.
Varsányi József
