"EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD" - KERÉKPÁRTÚRA - ISKOLAPROJEKT




  A 2. osztályosok rendületlenül folytatják a pár héttel ezelőtt elkezdett „EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD” iskolaprojektet. Paudits Zoltánné és Bujdosóné Takács Tímea tanítónők csapatai 2011. április 12-én délután a kerékpárokat nyergelték fel, mit sem törődve az égen gyülekező sötét felhők fenyegetésével és az élénk szél szűnni nem akaró erőszakosságával. Vállalkozó szülők is csatlakoztak a túrához. Sajnos, a természeti erők felülemelkedtek az emberi akaraton, mert már az indulás után nem sokkal kiszakadtak az ég lenge vásznai és esni kezdett az eső, így a Duna helyett a focipályára tekertek a biciklisek. A Nap bizonyára láthatta a gyerekek csalódottságát, ezért olykor-olykor elődugta fejét a felhőtakaró mögül és alkalmat adott a játékra, bicikliversenyek rendezésére. Ez utóbbiban, némi humorral vegyítve, egynéhány anyuka is összemérte gyorsaságát.

A focipályát és a mellette elterülő hatalmas játszóteret boldog gyermekzsivaj töltötte be ezen a délutánon. Ez a pár óra gyorsan véget ért, a bringások hazaindultak, de felszabadult örömüket, nevetésüket még most is őrzi minden ottmaradt pillanat…(pz)

 

 

Katt a képekre!

 

 

Esni fog? - avagy: 

Menni, vagy nem menni? - ez itt a kérdés

(Shakespeare után szabadon) :)))

 

A válasz: Menni...

 

 

...de csak az Árpád vezér utcai játszótérig...

...mert jön az eső!

 

 "Most mi legyen?"

 

Irány a focipálya!

 

"Csapj bele egy ötöst!"

 

Itt lehet ám tekerni!

 

Belevaló anyukák:)

 

 

 "Kicsit pózoljunk!"

 

 

"Megint esni fog?"

 

 

KÉPGALÉRIA!

Kattintás a hivatkozásra!

http://www.sukosd.hu/?module=images&action=img_gallery&inframe=1&fname=KERTUR


2011-04-14 09:18


Vissza