Hasonlóan a 21. részben olvasottakhoz, történetünket ismét a közreműködők szerepével folytatom, következzenek az edzők. Szerepüket a csapat eredményességében sokan és sokféleképen ítélik meg, egységes álláspontot a legmagasabb szinten sem lehet találni, de hogy részük van a sikerekben és a bukásban, az kézenfekvő, ráhatásuk mértéke a döntő. Mi e tekintetben szerencsések voltunk, 1950 és 1965 között Aladics Antal, azt követően Nagy Ferenc, Varga Imre és Bujdosó Márton vezette története eddigi legsikeresebb szakaszához csapatunkat. Emberi vonásaik, megnyilvánulásaik és módszereik ugyan különbözőek voltak, de abban megegyeztek, hogy szívvel-lélekkel dolgoztak a sükösdi futball felemelkedéséért. Toncsi Bácsi mérhetetlen türelmével és szeretetével, Nagy Feri kitartó szorgalmával, sükösdi szívével, Varga Imre NB. II-es múltjával és szakmai tapasztalatával, Bujdosó Marci a fiatalság lendületével, megalkuvást nem ismerő követelményrendszerével, alaposságával tette hozzá a maga részét, ezért érdemeik elévülhetetlenek. Az ifjúságiaknál Bajai Péter, Kámán László és Dózsa János biztosította a kifogyhatatlan utánpótlást. Peti Bácsiért rajongtak a tanítványai, sajátos humorával, máig felbukkanó beszólásaival magához láncolta a gyerekeket. Kámán Laci teljesen eltérő, megértő, de a fegyelmet megkövetelő stílusával ért el kiváló eredményeket, ő nem csak edzőjük, tanítójuk is volt. Dózsa János csendes munkával oktatta az alapokra a rábízott serdülőket.
A megyei első osztályban komoly követelményeket írt elő az edzők számára a megyei szövetség. Meghatározott szempontok alapján napra lebontott edzéstervet és az előző év végrehajtásáról szóló beszámolót kellet készíteni és február 28.-ig megküldeni, amit minősítettek és rangsoroltak. A sükösdi edzéstervek a 18-as mezőnyben mindig az első ötben voltak. A kitűzött céloknak megfelelően szerepelt a teljesítmény terv, amelyről az edzők naplót vezettek, benne a végrehajtás legapróbb részleteivel. Bujdosó Márton 1983 évi, több, mint húsz oldalas elemzését megtartottam mintaként, szívesen összehasonlítanám egy mai edző ebbéli munkájával (örülnék, ha jobb lenne). A teljesítmény terv végrehajtását a sportkör vezetősége is figyelemmel kísérte és minden bajnoki év zárásánál az edzők és játékosok részvételével ünnepélyes keretek között értékelte. Erre meghívtuk községünk vezetőit is, de gyakori vendégünk volt a járási és megyei szövetség vezetője is. Az edzők személyre szóló értékelése mellett a vezetők (Dr. Maruzsa Vencel, Lógó András, Lógó János, Laszinger Mihály, Varsányi József) letették voksaikat, így alakult ki a végeredmény, amelynek alapján kiderült, hogy ki lett az év játékosa, aki átvehette megérdemelt jutalmát. A rangsor és a minősítés számított a játékosok körében, meggyőződésem, hogy ezekre szükség volt, még akkor is, ha ez nem volt mindenkire nézve hízelgő. A „hivatalos” részt követő vacsorán aztán kiegyenlítődtek az eltérések, ott már eltűnt az osztályzatbeli különbség, mindenki hozta a maga évi legjobb sztoriját, erősödött a közösségi és baráti szellem, amely hitet és erőt adott a következő szezonra.
Biztos gazdasági háttér nélkül lehetnek bármilyen tehetségesek a játékosok, kiválóak az edzők, figyelemre méltó eredményt hosszú távon csak akkor lehet elérni, ha ez a három tényező időben egybe esik. Nálunk ez megtörtént, e tekintetben mi a hatvanas-hetvenes évek kivételes kegyeltjei voltunk, mögöttünk az akkor országos hírű Hosszúhegyi Állami Gazdasággal. Alkalmazottjaként, egyben a sportkör gazdasági vezetőjeként beosztásomból adódó minden lehetőséget megragadtam a vállalati támogatás növelésére. Ebben élveztem Dr. Mátyus Gábor vezérigazgató jóindulatú támogatását is, így 1964 és 1984 között húsz év költségvetéséhez sikerült a szükséges forrásokat megteremteni, Nem volt egyszerű, mert házon belül is meg voltak a hajósi, nemesnádudvari és császártöltési versenytársak a támogatások elnyerésére, de nem kevés utánajárással és diplomáciával járt a községi, járási, és megyei támogatások megszerzése is.
Gazdálkodásunkat a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Megyei Tanácsa irányította és felügyelte. A tételesen előírt normatívák alapján összeállított költségvetés tervezetünket minősítette, és ha megfelelt, jóváhagyta. A végrehajtását revizorai minden évben vizsgálták, a bizonylati fegyelmet, a bevételek és kiadások alakulását, a tagsági díjak beszedését, a rendezvény jegyek készletét sorszámok szerint (szigorú számadási okmánynak minősültek), a bankszámlánk forgalmát, a házipénztár egyezőségét a pénztárkönyvvel, az éves leltárt a készletekkel és vagyontárgyakkal. Megállapításaikat jegyzőkönyvbe foglalták, amelyeket a több száz oldalas egykori iratanyag között máig őrzök, megtekinthetők, nem kell szégyenkeznünk miattuk. Hogy milyen mélységig vizsgálódtak, arra kiválasztottam két példát, egyet az 1968-ból, egyet az 1972-ből: „Kollár Andrásnak motorkerékpár használatért kifizettek háromszor 48 forintot, amikor a csapat többi tagját a gazdaság tehergépkocsiján szállították, ami szabálytalan”. Öcsi Kalocsán volt katona, onnan motorozott a csapat után Bácsbokodra, Bajára és Nagybaracskára. Tárkányi Tibor megállapítását a katonakönyve számával tudtuk az igazoló jelentésben kivédeni. A másik: „a leltározásnál 1 db törölköző, 1 pár bokagumi, 1 kapusnadrág és egy sakktábla hiányát állapította meg a bizottság 431,3o Ft értékben. Az 5o%-os elhasználási foknak megfelelően a szertárost 215.65 Ft megfizetésére kötelezték, befizetése megtörtént” (Tóbiás Mihály revizor) Tudom, hogy ezen ma már csak mosolyogni tudunk, mégis jelentett valamit: rend volt, még az ilyen kicsinyesnek számító dolgokban is.
A hatósági ellenőrzés mellett az állami gazdaság belső revizorai is bejelentkeztek minden évben, a gazdaság által nyújtott támogatásokat vizsgálták. Legalább kétévenként a Községi Tanács is beszámoltatta a sportkör elnökét, ennek része volt a gazdálkodás is. A húsz év alatt kijutott az ellenőrzésből bőven, de komoly hiányosságot egyetlen jegyzőkönyv sem tartalmaz, ami a sportkör vezetői által megkövetelt fegyelemnek, Kovács Sándorné és Nánai Albertné pénztárosok lelkiismeretes munkájának is köszönhető. A pénztárban soha egyetlen fillér hiányunk, kiegyenlítetlen számlánk nem volt, költségvetésünk - az állami gazdaságban lekönyvelt tételek nélkül - 1980-ra meghaladta a 250.000 forintot. Emlékeztetőül: 1962-ben ez a szám még 28.467 Ft volt. Hogy a korabeli árakkal is szolgáljak a maiaknak, találomra felütöttem a pénztárkönyvet az 1962-es évnél és feljegyeztem néhány tételt az akkori világunkból. A Sükösd- Csávoly mérkőzésen 243 fizető néző után 615 forinttal számoltak el a jegyszedők. A belépőjegyek ára felnőtteknek három, nyugdíjasoknak és diákoknak egy forint volt. A játékvezetők számlája 165, a jegyszedőké fejenként 15 Ft. Hűsítő ital (1 üveg sör, vagy málnaszörp) a két csapatnak 104 Ft. Konyár István (Szarka Pista) kisbíró hirdetésért (dobolásért) 1o forintot vehetett fel. Labdarúgó és kézilabda felszerelés beszerzése 600,60 Ft, 11 db törölköző vásárlása 179,3o Ft, 10 db futball labda belső 207 Ft. Marusa Mihálynak cipők javításáért 75 Ft, Szudár Teréznek labdarúgó nadrágok javításáért 36,20 Ft, az öltöző ajtók és ablakok tisztításáért 22 Ft. Innen indultunk, és aki figyelemmel kísérte történetünk 21 részét, megítélheti, meddig jutottunk.
A gazdasági háttér nélkülözhetetlen szereplői a szertárosok. Ők az öltőző és a pálya gazdái, nélkülük a rendszer nem működik. Munkájukat csak az tudja igazán értékelni, aki legalább egyszer látta az öltözőt, miután az ifi és a felnőtt csapat egy esős, sáros mérkőzés után levetkőzött. Tőlük függ, hogy meddig fehér igazán a fehér mez és nem sárga, hogy milyen a pálya gyepszőnyege. Az öltőző és a szertár olyan, mint a háziasszony konyhája, sok mindenről árulkodik, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy kinek a kezében van az öltöző kulcsa. A kezdeteknél még nem volt alkalmazott, az első szertáros Laczi József volt, őt 1963-tól Kovács Gyula követte (Nemesnádudvarról), ő már szerződéssel dolgozott szertárosként és edzőként. A kettő együtt nehezen ment, így Bajai Péter kapott megbízást a szertár és a pálya kezelésére, amit 1965-től 1972-ig látott el. Utána egy évre Németh József (Göröcs), majd 1974-től Gajári Vince, a legszigorúbb „számadó” következett. Katonás rendet és fegyelmet tartott 1975 decemberéig, amikor maga vált meg szeretett posztjától. 1976-tól 1977 február végéig Kollár András, 1978 júliusáig Kádár Miklósné és Finta Tamás, 1978 szeptemberétől 1986 nyaráig Szabó Antal (Johstonne) édesapja látta el a feladatot és vívta örökös küzdelmét a játékosokkal. A pálya volt a második otthona, szerette munkáját, ennek ellenére évente legalább egyszer felkeresett a gazdaságban és bejelentette, hogy ezt már nem bírja tovább. Panaszait meghallgattam s egy órás beszélgetés után meggyőztem arról, hogy ő nélkülözhetetlen. Megnyugodva vette a kalapját és végezte munkáját mindannyiunk megelégedésére 1986 nyaráig. Tóni Bácsi lehet, hogy odafönn is ezt folytatja.
A fénykép aláírása: Dr. Maruzsa Vencel elnök évértékelő beszédét mondja
Sükösd, 2016 február 13.
Varsányi József
